Hatosztályos gimnáziumi képzés

(Kód: 0006)
 
Hatosztályos gimnáziumi képzésünk 1998 óta működik iskolánkban, mely tehetséggondozó tevékenységünk kiemelt területét jelenti. A 10. évfolyam befejezéséig a tanulók az egységes alaptantervi követelmények szerint folytatják tanulmányaikat, ezt követően az érdeklődésüknek megfelelően a társadalom- és a természettudományok irányába specializálódhatnak. A 2022-2023-as tanévtől kezdődően az első idegen nyelv mellett, a képzésben résztevő diákjainknak szakkör formájában lehetőséget biztosítunk második idegen nyelv tanulására.